Alan Bradley: De mi került a pitébe?

Detektívregény? Jól hangzik! Detektívregény Angliában? Kívánságlistára vele! Detektívregény Angliában, 1950-ben? Elég a játékból, add nekem azt a könyvet!

INFORMÁCIÓK
Eredeti cím: The Sweetness at the Bottom of the Pie
Kiadó: Maxim
Megjelenés: 2013
Oldalak száma: 340
Nyelv: magyar
Fordító: Lázár Júlia
Kötéstípus: puhatáblás
ISBN: 9789632613239
RENDELD MEG ITT!

FÜLSZÖVEG

A bűbájos, gazdag képzelőerővel megáldott Flavia de Luce két undok nővérével és özvegy édesapjával Buckshaw valaha jobb időket látott kastélyában él. A szemfüles és kíváncsi lány a családi birtokon felfedez egy elhagyatott viktoriánus laboratóriumot, ahol kitanulja a vegyészetet – főként a méregkeverést.

Egy különös haláleset és számos megmagyarázhatatlan rejtély arra sarkallja Flaviát, hogy nyomozásba kezdjen. Mikor édesapját letartóztatják gyilkosság vádjával, felgyorsulnak az események. A félelmet nem ismerő lány a kémia segítségével fedez fel ellentmondásokat és kapcsolódási pontokat, és fejti fel a bűnügy szövevényes szálait.

Lendületes stílusú, lebilincselően izgalmas regény, amelyben a fiatal elbeszélő-főszereplő igazi Agatha Christie-krimibe illő leleményességgel és logikával ered a bűnügy nyomába. A De mi került a pitébe? egy hatkötetesre tervezett sorozat első része.

VÉLEMÉNYEM

Már nem is emlékszem, mikor futottam bele először Alan Bradley regényébe – böngészés közben jött szembe velem a fülszöveg, és azonnal kívánságlistás lett a könyv. Szerencsére a Maxim épp 1+1 akciót hirdetett a könyvhét idején, így az odalátogató testvérem haza is hozott egy példányt eme remekműből, mely – a szerző születési helyének hála – pont kapóra jött az egyik Molyos kihívás Kanada címkéjéhez. Hát így ismerkedtem meg a de Luce család középső sarjával. :)

A detektívtörténetek esetében gyakori megoldás, hogy a dolgok közepébe csapva egyből a gyilkossággal kezdünk, de ez most – nagy meglepetésemre – elmaradt: a fülszövegben említett haláleset előtt kapunk egy kis felvezetést a de Luce családról, hogy még a cselekmény fő mozgatórugója előtt belássunk a témába. Főszereplőnk, Flavia apjával és két lánytestvérével él Bukshawban, az 1950. év Angliájában – hát lehet ennél megfelelőbb időpontot kiválasztani egy ilyen kalandhoz? Azonnal beszippantott az 50-es évek angol vidéke, ezek után pedig örömmel követtem a kissé talán koravénnek tűnő Flaviát nyomozásában. A rendőröket intelligenciában erősen túlszárnyaló kislány igazi kémia-rajongó, saját laboratóriummal és könyvekkel, aki házilag előállított mérgeit akár saját testvérén is képes alkalmazkodni.

Flavia egyébként igazi fekete bárány a családban, kinézetében Wednesday Addamsre emlékeztetett, bár közel sem olyan sötét karakter, mint ő. Remek volt a fejébe látni (még akkor is, ha nem egy hétköznapi 11 éves gondolatait hallgatjuk), örömmel olvastam a kémiáról szóló részletes leírásait. Rendkívül szeretetreméltó karakter, még akkor is, ha magányos farkasként gyakran csak a könyvek nyújtanak társaságot számára.

Húga és nővére inkább egymással szövetkeznek ellene, mintsem összefognának, kapcsolatuk mégsem a gyűlölet, inkább a testvéri szeretet valódi szintjén mozog. (Akinek van testvére, az tudja, hogy akkor tudjuk igazán szeretni egymást, ha néha utáljuk is, a távolság pedig mindent megszépít. :)) A három lány édesanyja elhunyt, ezért neveli őket egyedül az apjuk, de ezt a szálat elég erős balladai homály lengi körül, így kíváncsian várom, milyen újdonságokkal szolgálnak a folytatások ezen kérdésben. Őszintén remélem, hogy a folytatásban többet tudhatunk majd meg Harrietről (így hívják Flavia édesanyját), van egy olyan érzésem, hogy leginkább középső lánya örökölte tulajdonságait.

Flavia rendkívül talpraesetten mozog, emellett jó megfigyelő, aki a legapróbb, számunkra jelentéktelennek tűnő részleteket is megjegyzi. Tetszett, hogy nem hagyta a rendőrséget belefolyni a munkájába, és eszességének köszönhetően végül sikerült felgöngyölíteni az ügyet – persze sok-sok meglepő csavar, bélyeg és utazás során. A gyilkos kiléte hatalmas meglepetésként szolgált, így senkinek sem kell attól tartani, hogy a harmadik fejezet után kitalálja a végkifejletet. Még mit nem! Csak akkor voltam biztos benne, mikor már a személy vallotta be, de azért még gyanakodtam egy kicsit, olyan „sosem lehet tudni” alapon. Rafinált egy szerző ez a Bradley.

Tulajdonképpen már csak a fogalmazásmód is megéri a maximális pontszámot: olyan hasonlatok, metaforák és szófordulatok röpködnek, annyira intertextuális a regény, hogy az valami elképesztő – Bradley belépett az angolszász kultúra kincsestárába, és pofátlanul lehalászott minden utalást, amit csak megpillantott. Hasonlatai roppant érdekesek és különlegesek: olyan szavakat párosít, hogy az ember azt hinné, túl avantgárd lesz az összhatás, mégis működnek, és a szavak kellemes vegyületben egyesülnek. Maradandó élmény volt, alig várom, hogy olvashassam a folytatást!

A külföldi borítók forrása a Goodreads.

OLVASS BELE A BAGOLYRA KATTINTVA!