2016. június 5.

Alice Tükörországban (2016)

Hat évvel ezelőtt éppen március volt, amikor a testvéremmel moziba készültünk. Disney film volt terítéken, egy olyan történet adaptációja, melyet már gyerekként is szerettem, egy olyan rendezőtől, akivel akkor még csak épp ismerkedtem. A kilencedik osztályt tapostam gimiben, és átélhettem az első 3D-s moziélményemet. Egy olyan varázslatos világba csöppentem, ahová azóta is vágyom, és bármily lehetetlennek tűnt akkor, mégis eljött a nap, amikor visszamehettem felnőttként oda, ahol gyerekként jártam utoljára: Csodaországba.

INFORMÁCIÓK
Eredeti cím: Alice Through the Looking Glass
Rendező: James Bobin
Forgatókönyv: Linda Woolverton
Író: Lewis Carroll
Főbb szerepekben: Mia Wasikowska, Sacha Baron Cohen, Johnny Depp, Helena Bonham Carter, Anne Hathaway

TÖRTÉNET
Alice Kingsleigh az elmúlt években édesapja nyomdokaiba akart lépni, ezért a tengeren hajózott. Miután visszatér Londonba, egy mágikus tükrön átlépve visszatér Csodaországban megismert barátaihoz, köztük a Bolond Kalaposhoz, aki mintha nem lenne önmaga. Mirana ezért elküldi Alizt, hogy kérje kölcsön a titokzatos Kronogömböt, mely az időt működteti. Ahogy visszatér a múltba, a lány számos barátjával és ellenségével találkozik, miközben veszedelmes küldetésének próbál a végére járni és megmenteni a Kalapost.

VÉLEMÉNYEM
Gyakran gondolkodom azon, hogy azokról a filmekről, melyek iránt azelőtt elfogult vagyok, hogy látnám őket, nem kéne írnom a blogon. Aztán megnézem a filmet, és meggondolom magam: ugyan, miért ne írhatnék egy filmről csak azért, mert hat évig vártam rá? Önmagában a várakozás ideje még nem emelte piedesztálra, ezért ha tényleg tetszett, akkor az a film megdolgozott az elismerésemért. Szerencsére az Alice Tükörországban is így tett.

Azt hiszem, kétféle ember van ezen a világon: aki kedveli az Alice Csodaországban történetét, és aki ki nem állhatja. (Továbbá vannak azok, akik még nem döntötték el, hogy melyik csoportban vannak – nekik ajánlanám a 2010-es Tim Burton-féle változatot, mert ha ez sem győzi meg őket, akkor biztosan a második csoportba tartoznak.) Gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha elmondom: én az első csoportba tartozom. :) Furcsa ugyan, és talán félek is bevallani, de a könyveket még nem olvastam, ellenben a Disney-mese egyike volt azoknak, melyeken felnőttem, így a gyerekkorom részévé vált. Ami pedig egy kicsit is nosztalgikus, azt szívesen nézem meg, hisz így újra hallhatom magamban, ahogy a kazettát pörgeti a lejátszó. Csütörtökön épp ilyen élményem volt, ezért szeretném figyelmetekbe ajánlani a filmet.


Ahogy a leírásból is kiderül, Aliz újra (Cs)Odaországba érkezik, ahol a Kalapos szörnyű bajban van, ugyanis halálos beteg. Gyógyszere azonban nem valami hétköznapi holmi, amit csak be kell szerezni, sokkal inkább a múltban kell keresni. Amint Aliz megszerzi a kronogömböt, és visszafelé igyekszik az időben, egyre régebbre és régebbre utazik, hogy egy másik problémára is megoldást találjon – ebből a szálból pedig Mirana és Iracebeth (azaz a Fehér és a Vörös Királynő) múltbéli története bontakozik ki, mely számos meglepetést tartogat.

A múltban persze sok új szereplővel ismerkedhetünk meg, de mivel ezzel túl sokat árulnék el, ezért a jelen új szereplőjét említem csak meg, aki nem más, mint maga a nagybetűs Idő, aki egy férfi (és történetesen Sacha Baron Cohen fantasztikus alakításában jelenik meg a képernyőn). Ő felel Odaország idejéért, és nem mellesleg aranyos, mechanikus segédei vannak, a másodpercek. Érdekes, ahogy Aliz néha szó szerint versenyt fut az Idővel – és mindenkitől bocsánat a szóviccért. :)


Az egyetlen dolog, amit hiányoltam ebből a filmből, az Tim Burton kéznyoma volt, hiszen ezúttal James Bobin ült a rendezői székben, Tim csak producerként működött közre. Ez szerencsére nem ront a filmen, csupán teljesen más hangulatot áraszt, mint az első rész. Aliz megmaradt annak a független, talpraesett lánynak, aki az első részben volt, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy megmentse a Kalapost. A múltban játszódó szálak nagyon érdekesek, megtudjuk például, miért lett olyan nagy a Vörös Királynő feje, és szülei miért nem rá hagyományozták a trónt.

Elsősorban azoknak ajánlom ezt a filmet, akiknek már az első rész is tetszett, a folytatás ugyanis tökéletesen viszi tovább annak hagyományát, és egészen új oldaláról ismerhetjük meg Csodaország lakóit és történelmüket. A tetőpont szó szerint lélegzetelállító, abban a székbe szegezős, elfelejted-hogy-hol-vagy-és-a-képernyőre-tapadsz értelemben, ami ritkán adatik meg az ember lányának. Ismert szereplők, ismert dallamokkal, új köntösben, új történettel – nagyjából így tudnám összefoglalni az élményt. S bár nem sok esélyt látok rá, őszintén remélem, hogy nem utoljára látogattunk Csodaországba.

Értékelésem: 10/10


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése