Ransom Riggs: Üresek városa (Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei 2.)

Az első részt két nap alatt kiolvastam, úgyhogy alig vártam, hogy kézbe vehessem a második részt, és ott folytassam utazásom Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeivel, ahol abbahagytam. Üdítő érzés volt újra visszarepülni ebbe a világba!

INFORMÁCIÓK

Eredeti cím: Hollow City

Kiadó: Kossuth Kiadó

Megjelenés: 2014

Oldalak száma: 384

Fordító: Gálvölgyi Judit

Kötéstípus: kemény táblás védőborítóval

ISBN: 9789630978842

RENDELD MEG ITT!

FÜLSZÖVEG

Tíz különleges gyerek és egy különleges madár menekül három evezős csónakon 1940. szeptember 4-én Cairnholm apró szigetéről a walesi szárazföld felé, amikor csatahajók bukkannak fel a láthatáron. Csakhogy a gyerekek nem háború elől, hanem az üresrémek elől szeretnének biztonságot találni egy újabb (vagy régebbi) időhurokban, ahol nem fenyegeti őket sem öregség, sem betegség, sem ellenség.

Gondviselőjük, oltalmazójuk, az alakváltó Vándorsólyom kisasszony a szörnyek elől menekülve madáralakot öltött, szárnya megsérült, így se repülni, se újra emberi alakot ölteni nem képes. Ha sürgősen nem segít rajta egy hozzá hasonló, a különleges képességekkel megáldott/megvert gyerekeket oltalmazó madár-asszony, soha többé nem válhat emberré. Ifjú védencei mindent megtesznek érte, ám a háború sújtotta brit földön nemcsak német katonák, de vérszomjas lidércek és üresrémek is nyüzsögnek.

VÉLEMÉNYEM

Az első rész függővége kellőképp felcsigázta az érdeklődésem a másodikra, úgyhogy nem sokáig kellett gondolkodnom, mi legyen a következő kötet, amit leemelek a polcról. Nagyon érdekelt, hogyan alakulnak majd a különlegesek kalandjai, főként úgy, hogy Vándorsólyom kisasszony madárteste foglya maradt. Szerencsére az első résznél is akció-dúsabbra sikeredett a folytatás!

Talán nem árulok el sokat azzal, hogy a második rész leginkább az utazásról, a menekülésről szól, hiszen a gyerekeknek muszáj megtalálniuk azt az ymbrynét, aki segíthet szeretett nevelőnőjükön. Ezt ugyan nem tudtam előre, de nagyban hozzájárult ahhoz, hogy még jobban beszippantson a regény: sokkal izgalmasabb volt ennyi kalandot átélni, mintha csak Londonban kóboroltak volna a gyerekek.

Különös atmoszféra lengi körbe a kötetet, teljesen más, mint az első résznél, és ezt határozottan pozitív változásként értékeltem. Úgy tűnik, Riggs jobb a múlt légkörének megteremtésében, hiszen itt főként 1940-ben, a háború sújtotta Angliában kirándulunk. A gyerekek által bejárt helyszínek ötletesek voltak, és még inkább felkeltették az érdeklődésem, hiszen hajtott a kíváncsiság: vajon mi vár ránk a következő alagút végén?

Örülök, hogy végre közelebbről is megismerhettük a különlegeseket, hiszen Jacobbal együtt mi is összerázódtunk velük az út során. A csoport abszolút vezetője persze Emma volt, akit néha sokkal jobban, néha viszont sokkal kevésbé kedveltem, mint az első részben. A kettejük közt szövődő szerelmi szálat néhol oda nem illőnek éreztem, bár nélküle persze Jacobnak nem lenne miért a múltban maradnia.

Az út során sok új szereplővel ismerkedtünk meg, köztük különlegesekkel is. Egy részük mellékszereplő volt csupán, de bízom benne, hogy néhányan még visszaköszönnek a következő részben. Jó ötlet volt különleges állatokat is alkotni, az pedig külön kiemelendő, hogy nem egyszarvúakról vagy sárkányokról van szó, hanem olyan, eredetileg hétköznapi állatokról akik különleges képességgel bírnak, vagy nem szokványos kinézetűek.

Riggs ebben a kötetben sokkal ügyesebben használta a régi fotókat, bár megmondom őszintén, nem tudom, vajon a könyv varázslata miatt éreztem-e hitelesebbnek őket, vagy mert tényleg nem voltak annyira erőltetettek, mint néhány kép az első részben. Mindenesetre itt is van belőlük bőven, úgyhogy a fotók rajongóinak nem kell csalódniuk. Külön öröm, hogy a könyv legelején minden szereplőről van egy kis fotó az előző kötetből – jó ötlet volt egy bármikor fellapozható helyre kigyűjteni őket.

Az egyetlen dolog, amivel nem voltam kibékülve, az a könyv vége volt: az itt megbúvó csavar akkorát öklelt a gyomorszájamba, hogy azóta sem térek magamhoz. Általában csak tátom a szám, és áldom a szerzőt, ha olyan meglepő fordulattal találkozom, amit még csak sejteni sem lehetett, de itt belőlem az ellenkező hatást váltotta ki, és hiába tetszett a regény 95%-a, annyira haragszom a szerzőre, hogy muszáj egy pontot levonnom. Az ezt követő függővégre persze számítottam, de ez sokkal befejezetlenebb lett, mint az első rész. A harmadik kötet angolul is csak ősszel érkezik, úgyhogy most hátradőlök, és reménykedem, hogy méltó folytatást kap a sorozat.