2015. július 18.

Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér

Több problémám is van a könyvekből készült filmekkel, melyek közül az első az, hogy addig nem vagyok hajlandó megnézni őket, amíg előtte nem olvastam a könyvet – még akkor is, ha emiatt sokszor csalódás ér a képernyő előtt ülve. Így hiába tetszett a Love, Rosie előzetese (még a japánt is láttam), meg kellett várnom a könyvet. A filmet még nem láttam, de egy biztos: ezt az élményt kár lett volna lelőni magamnak!

INFORMÁCIÓK
Eredeti cím: Where Rainbows End
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Megjelenés: 2013 (első magyar 2008)
Oldalak száma: 444
Nyelv: magyar
Fordító: Morcsányi Júliua
Kötéstípus: kartonált
ISBN: 9789632933078

FÜLSZÖVEG
Rosie és Alex jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, és életre szóló szövetséget kötnek az iskola és a felnőttek zord világa ellen. Az izgalmas órai levelezések alatt még nem sejtik, hogy életük következő jó néhány évét is így fogják eltölteni: egymással levelezve… A sors újra és újra elválasztja őket egymástól, hogy próbára tegye barátságukat, kitartásukat és őszinteségüket.
A gyerekek komoly felnőtté cseperednek: mindketten dolgoznak, házasodnak, gyereket nevelnek, válnak, de a varázslatos kötelék, amely összeköti őket, életük minden öröme és bánata közepette is megmarad. Több van-e köztük puszta barátságnál? Ha kapnának egy utolsó lehetőséget, kockára tennének-e mindent az igaz szerelemért?

VÉLEMÉNYEM
Cecelia Ahern regényei már régóta érdekelnek, ráadásul a testvérem nagy rajongója a levélregénynek, melyekkel nem sok tapasztalatom volt eddig. Biztos vagyok benne, hogy az Ahol a szivárvány véget ér a maga műfajában kilóg a sorból: nem csak egy személy írja a leveleket, hanem szinte az összes szereplő, és általában választ is kapnak rájuk. Levelek mellett kapunk még meghívókat, MSN- és chat-beszélgetéseket, nyaralásról küldött képeslapokat és újságcikkeket, amelyek sokban színesítik a regényt.
„Nincs időm megölni magam; az idegösszeroppanásom teljesen lefoglal.”

A legjobb nem is forma, hanem inkább a stílus: Alex és Rosie már kiskoruktól leveleznek egymással, így a gyermekkori levelezések igen széles mosolyokat csalnak az arcunkra, és ez a vidámság a későbbiekben sem veszik el: többször is arra lettem figyelmes olvasás közben, hogy hiába ülnek tömegek a buszon vagy a vonaton, nem bírom megállni, hogy ne villantsak egy fényes mosolyt az oldalak fölé.


Természetesen a mosoly mellett könnyekből sem volt hiány, hiszen egy életre szóló barátságról van szó, a sors keze pedig egyik szereplőnket sem kímélte, egyik-másik fordulattól pedig kedvem lett volna jól odacsapni valakinek, amiért semmi nem jön össze. Ebből talán Rosie kapta a legtöbbet, hisz tényleges főszereplőnek ő tekinthető, őt ismerjük meg legjobban a két főszereplő közül. Úgy éreztem, könnyű azonosulni vele, vagy akár legjobb barátnőjével, Ruby-val, a kettejük kapcsolatában saját barátságaira ismer rá az olvasó.
„Az ember futhat, olyan gyorsan és olyan messzire, ahogy csak tud, de az igazság az, hogy bárhová fut, önmaga elől úgysem menekülhet.”

Nem mondanám, hogy tökéletes regénnyel van dolgunk, mert ez távolról sem igaz: néha olyan erővel sodorja messze egymástól főszereplőinket az élet, ami igazságtalannak és érthetetlennek tűnik (valószínűleg az is), és nem értjük, miért nem történhet meg végre az, amire már fejezetek óta várunk. Így, pár nappal a regény befejezése után már úgy érzem: ez is azt igazolja, mennyire kiszámíthatatlan az élet, hogy sokszor olyan dolgok jöhetnek közbe, amire álmunkban sem gondoltunk.


Talán ez az életszerűség az, ami igazán szerethetővé tette a történetet: hogy tudjuk, kitartó munkával igenis valóra válthatjuk az álmaink, és higgyünk az igaz szerelem erejében, akkor is, ha nem húszas éveinkben teljesül be kívánságunk. Ez a regény a kapaszkodó ahhoz, hogy – ha mást nem tehetünk – megéri várni, mert a lelki társak úgyis megtalálják egymást.

4 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy tetszett! :) Én is nagyon szerettem olvasni.
    Zsófi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont ma bukkantam rá az értékelésedre! :)

      Törlés
  2. Már régóta el szerettem volna olvasni a könyvet, de az értékelésed még jobban meghozta hozzá a kedvemet. A húgom amúgy is régóta rágja a fülemet, hogy olvassam el :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon örülök, remélem, hogy minél előbb sort kerítesz rá! :) A hugicákra tessék hallgatni, általában igazuk van! (Mondom én, aki kettő perccel idősebb "nővérét" próbálja rábeszélni erre a könyvre. :D Milyen makacsok tudtok lenni. :))

      Törlés