2015. augusztus 1.

Sarah Fine: Sanctum

Elsősorban a fülszöveg fogott meg a Sanctumban, mert rég találkoztam olyan egyedi témakörrel, amely a kötetben megjelenik. Az olvasáshoz végül tesóm segített hozzá, aki nekem ajándékozta a könyvet – innen is köszönöm! :) – és nagyon örülök, amiért végre megtudhattam, mit tartogatnak a pokol bugyrai.

INFORMÁCIÓK
Eredeti cím: Sanctum
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2014
Oldalak száma: 408
Nyelv: magyar
Fordító: dr. Mátics Róbert
Kötéstípus: kartonált
ISBN: 9789633739914

FÜLSZÖVEG
Egy hete a tizenhét éves Lela Santos legjobb barátnője megölte magát. Ma, mivel a búcsúztatási szertartás félresiklott, Lela a paradicsomban találja magát, és egy óriási, elkerített várost néz a távolban – a poklot. Senki nem megy át saját jószántából az Öngyilkos Kapukon egy olyan helyre, amit beborít a sötétség, és hemzseg a lecsúszott teremtményektől. Lela azonban nem akárki. Ő eldöntötte, hogy megmenti legjobb barátnője lelkét, még akkor is, ha ezzel feláldozza örök, síron túli életét. Miközben Lela megpróbálja megtalálni Nadiát, elfogják az Őrök, ezek az óriási, nem éppen emberi lények, akik a város sötét, végtelen utcáin járőröznek. Túlságosan is emberi vezetőjük, Malachi minden tekintetben különbözik tőlük, egyet kivéve: halálos hatékonyságát. Malachi tud valamit, amit Lela nem: a sötét város nem a legrosszabb hely, ahova kerülhet az ember...

VÉLEMÉNYEM
Azt hiszem, már a fülszövegből is kiderül, hogy nem hétköznapi regénnyel van dolgunk, hiszen előzetes elképzeléseink alapján mégis csak arról szól ez a könyv, hogyan próbálja meg valaki kimenteni a legjobb barátnőjét a pokolból. Bár maga az ötlet valóban egyedi, mindenkit megnyugtatok: semmi túl sötétet nem kapunk, sőt, a Molyon felsorolt thriller címkét is megkérdőjelezném – helyette gyorsan felruháztam egy romantikussal, amit olvasás után nagyon hiányoltam az adatlapról.

A regényben vázolt világ nagyon ötletes, érdekes és egyben elgondolkodtató: a mennyország egy hatalmas mező, a Vidék, innen tér be Lela a pokolba, ami csak az egyik pokol a sok közül, kifejezetten az öngyilkosoknak fenntartva. Nagyon érdekes az elképzelés, miszerint itt ugyanúgy halandóak az emberek, vagyis újra és újra meg tudnak halni a túlvilágon is, ilyenkor viszont elölről kell kezdeniük a túlvilági életüket, vagy akár egy másik helyre is kerülhetnek, ha nem önkezükkel vágják el (ismét) a fonalat.

Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy ha pokolra kerülsz, beköltözöl egy lakásba, és mindened megvan, amit csak kívánsz, de valamilyen gusztustalan, torzított formában, amit egy épeszű ember sem kívánna magának – hisz mégiscsak a pokolról beszélünk. :) Ebbe a környezetbe csöppen főszereplőnk, Lela, aki az első szám első személyű elbeszélés híve, így belső gondolatait is lehallgathatjuk. Ezzel sokkal érthetőbbé válnak a tettei, még ha néhol át is esünk a ló túloldalára az önfeláldozás terén.


Kíváncsi voltam, mi lehet elég jó motiváció ahhoz, hogy a pokolba menjünk egy olyan ember után, aki se nem rokonunk, se nem a szerelmünk. Lelát kemény fából faragták, és sosem bánt vele kesztyűs kézzel az élet, így Nadia egyfajta mentorként, útmutatóként szolgált számára abban az időszakban, amit együtt tölthettek. Az ok tehát többszörösen alátámasztott, vagyis az előzetes félelmem, mely szerint teljesen értelmetlen lesz a túra, ezzel eloszlott.

Számomra ott kezdődött a gond, amikor Malachi feltűnt a képben, hiszen hímnemű karakterről beszélünk, vagyis nem volt kérdés, milyen irányt vesz majd a történet. Félreértés ne essék: őt és Lelát is megkedveltem, a szerelmi szál egyáltalán nem volt gyenge, de a kapcsolat valahogy mindkettejükben furcsa változást idézett elő. Ahogy említettem, Lela elég tökös csaj, Malachi mellett azonban mintha teljesen őrá bízta volna magát, nem csak önmagáról, de még arról is megfeledkezve, hogy tulajdonképpen miért is érkezett ő ide, majd a lehető legváratlanabb pillanatokban bukott fel benne a felismerés.

Malachi nagyon szerethető karakter, még akkor is, ha Lela néha a szó szoros értelemben csorgatta a nyálát, kettejük kapcsolata végig fenntartja az érdeklődést, már csak azért is, mert Malachi is érdekes múlttal került a pokolba, amit fokozatosan fedett fel Lela előtt. Természetesen mellékszereplőkből sincs hiány, ott van például Ana vagy Raphael, akik Malachihoz hasonlóan az őrök táborát erősítik, vagy az ellenséges szál, a Mazikinek képviselői, akiknek későbbi terveire már most nagyon kíváncsi vagyok.


Talán még nem említettem, de folytatásos regénnyel van dolgunk, aminek olvasás előtt nem néztem utána, úgyhogy igencsak pofon vágott a függővéges befejezés. Nem csak az, hogy most várhatok a következő kötetre, hanem az is, ami történt, mert meglehetősen kiszámíthatatlanra sikeredett. Az én szememben egyébként a városban való kalandozás, az összetűzések és az izgalom testesítik meg a regényt, mert a közepe kicsit túl rózsaszínre sikeredett (nem hittem volna, hogy valaha használni fogom ezt a kifejezést egy olyan regényre, amelyben a pokolban kószálnak a szereplők). Valószínűleg csak azért maradt bennem furcsa szájíz, mert sokkal több részletre lettem volna kíváncsi, mint amennyit megtudtunk a túlvilágról.

Végre kaptunk egy könyvet egy pokolian jó ötlettel (ezt nem bírtam kihagyni), ami rózsaszín cukorkafelhőbe fúlt, ettől azonban nem vált rossz kötetté – sőt! Az elolvasását viszont inkább azoknak ajánlanám, akik vevők a romantikus könyvekre, mert ha sötét fantasyre várnak, azt nem a Sanctumtól fogják megkapni. Akciódús, kalandos regénnyel van dolgunk, de a közepét erősen áthatja a romantika, így ennek megfelelően vegyük a kezünkbe. Garantáltan nem csalódunk, ha ilyen élményre vágyunk!

Értékelésem: 10/8


OLVASS BELE A BAGOLYRA KATTINTVA!

(A bejegyzésben látható montázsokat én készítettem, a képeken Theo James és Emmy Rossum szerepelnek.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése