2015. március 22.

Hamupipőke (2015)

"Az álom a szívünk vágya, ábrándos világ. Álmodj, ha a szíved fájna, s a bánat elmúlik, meglásd..." Őszintén hiszem ezekben a sorokban, mely az 1950-es Hamupipőke rajzfilm leghíresebb dalából származnak. Úgy gondolom, hogy a szíve mélyén minden felnőtt gyermek marad, aki alig várja, hogy valami visszacsalogassa letűnt és felhőtlen gyermekkorát... S mi más lenne erre alkalmasabb, mint egy régi emlék új formába való öntése?

INFORMÁCIÓK
Eredeti cím: Cinderella
Rendező: Kenneth Branagh
Forgatókönyv: Chris Weitz
Főbb szerepekben: Lily James, Richard Madden, Cate Blanchett, Helena Bonham Carter

TÖRTÉNET
A klasszikus mese feldolgozása a fiatal Ella történetét meséli el, akinek kereskedő apja újból megnősül Ella édesanyjának halála után. A lány szeretettel fogadja új mostohaanyját és lányait. Amikor azonban édesapja is váratlanul meghal, a lány hirtelen egy féltékeny és kegyetlen családban találja magát, új rokonai kénye-kedvének kiszolgáltatva. Bár cselédként tartják a háznál, Ella nem adja fel a reményt és édesanyja utolsó szavai lebegnek a szemei előtt: “légy bátor és kedves”. Így fogát összeszorítva tűri, hogy mostohaanyja és lányai lépten-nyomon kihasználják.

Amikor találkozik egy jóképű idegennel az erdőben, Ella nem is tudja, hogy egy álruhás herceggel sodorta össze a sors, akiben igazi társra lel. Amikor a királyi udvar meghívókat küld szét a birodalom összes hajadonjának, Ella reménykedni kezd, hogy ismét találkozhat a sármos Kittel. Gonosz mostohaanyja azonban megtiltja a lánynak, hogy részt vegyen a bálon és még ruháját is szétszaggatja. Szerencsére egy kedves koldus öregasszony néhány egér és egy hatalmas sütőtök segítségével örökre megváltoztatja a fiatal lány életét...

VÉLEMÉNYEM
Nehéz lenne dióhéjban összefoglalni a filmről kialakított véleményem, de azt hiszem, nem is szükséges visszafognom magam: végre egy olyan élőszereplős meseadaptációt sikerült a vászonra varázsolni, amelyre az eredeti, 1950-es film rajongói is azt mondják majd: így kell bánni egy klasszikussal!


Felmerülhet a kérdés, hogy vajon mi olyat mutatnak ebben a filmben, amely ennyire a bűvkörébe vont? Ehelyett helyesebbnek találnám azután érdeklődni, hogy mit nem mutatnak. Ez a semmi pedig olyan hibákat takar, amik a tavalyi Demónában megvoltak, de a Hamupipőkében nincsenek. Mert itt nincs kifacsart történet, átalakított varázslatok és átkok, vagy többszörösen átforgatott kapcsolati szálak. A Hamupipőke nem akarja egy szereplő sorsát sem új szempontból megmutatni, csak egy olyan klasszikus varázst visszaadni, mint az eredeti, melyből megszületett.

Ez pedig tökéletesen sikerül neki: maga a látványvilág azonnal magával ragadja a nézőt, hiszen nem csak a napsütötte mezőt, de a ház és a kastély külső-belső környezetét is totálképekben csodálhatjuk meg. Nemcsak a díszlet aprólékos, hanem a jelmezek is illeszkednek hozzá, amikor pedig sor kerül arra a bizonyos csiribi-csiribá-búra, szinte tátva marad a szánk a gyönyörű ruhaköltemény láttán.

A hangulatteremtéshez járul a zene is, melyet ezúttal Patrick Doyle komponált. Bár az 1950-es mesében elhangzó dalokat a színészek (Lily James és Helena Bonham Carter) felénekelték, azok csak a végefőcímben kapnak helyet: a filmben helyette egy egyszerre megható és gyönyörű angol gyermekdalt hallhatunk Hamupipőkétől, melyet édesanyja énekelt neki lefekvés előtt.

"Lavender's blue, dilly dilly, Lavender's green.
When you are king, dilly dilly, I shall be queen." (Forrás)

Sikerült eltalálni a színészeket is, ami általában kritikus pontot jelent a feldolgozásoknál. A Downton Abbeyben megismert Lily James tökéletes választásnak bizonyult a mindig kedves és bátor Ella szerepére, ráadásul a herceget alakító Richard Maddennel az első perctől működik köztük a kémia. Cate Blanchett remekül hozza a gonosz mostohát, akinek viselkedését is kicsit jobban kibontja a film. Sophie McShera (szintén Downton Abbeys) és Holliday Grainger (aki leginkább a Borgiákból lehet ismerős) jó választásnak bizonyultak a gonosz mostohanővérek szerepére. Helena Bonham Carter egészen szokatlan látványt nyújt a Tündérkeresztanya csillogó kosztümében, mégis sajnáljuk, hogy ilyen kevés ideig csodálhatjuk (az eredetiben szerencsére a narrátor is ő).


Azt kell, hogy mondjam: Kenneth Branagh ragyogó formában van, és végre sikerült egy olyan adaptációt elénk tárnia, mely után elégedetten jövünk ki a moziból. Hisz kapunk másfél órát, hogy higgyünk: higgyünk a jóságban, a kedvességben és az önzetlenségben, és tudjuk, hogy a jó végül elnyeri méltó jutalmát. Hogy eljön értünk a ragyogó mosolyú herceg, és magával visz a kastélyába... S hogy jó dolog-e egy kis időre ebbe a gondtalan légkörbe kerülni? Minden perce aranyat ér!

Értékelésem: 10/10


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése