"Na jó, erre nem gondolunk. Ez nincs. Istenre sem gondolunk, meg a zöld zsiráfra sem. Nem, nem, nem. Felgyújtjuk a glóriát, aztán viseljük a következményét, még akkor is, ha hasogat a fejünk."
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Megjelenés: 2019
Oldalak száma: 224
Nyelv: magyar
Kötéstípus: keménytáblás
ISBN: 9789632937588
RENDELD MEG ITT!
FÜLSZÖVEG
Kezdetben vala a Város.
Aztán jöttek a papok, és rátaláltak az Igaz Vallásra.
És így lőn Papváros.
A kételkedők, a gúnyolódók, a kérdezők és tagadók száműzése után új világ születik: az ájtatosok menedéke, a kikényszerített egység, a helyes úton járó polgárok birodalma. Az egyházhierarchikusan demokratikus városállam, ahol mindenki számára világos a különbség jogos és jogtalan éhezés között, ahol imával oltják a tüzet, ahol a gyerekeknek már az iskolában megtanítják kordában tartani zabolátlan gondolataikat, és ahol a kecskebőrbe kötött alkotmánykötet mindenkit pontosan eligazít, mit szabad és mit nem. Végre megkezdődhet a felkészülés a Megváltó érkezésére.
De mi van, ha a Megváltó csak nem akar megérkezni? És mi lesz, ha egy nap mégis megérkezik?
Semmiképp ne keresgéljünk hasonlóságokat a valósággal. Azok előbb-utóbb úgyis megtalálnak.
VÉLEMÉNYEM
Őszintén szólva nagyon régen voltam olyan nehéz helyzetben egy értékelés megírásakor, mint Kal Pintér Mihály Atyavilága esetében. Mert hát van az úgy, hogy az ember nagyon jól szórakozik olvasás közben, de amikor a könyvről kéne mesélnie, egy hang sem jön ki a torkán. Kicsit most is ezt érzem: erre a regényre nincsenek szavak, s amit mégis megpróbálok leírni róla, olyan minőségű lesz, mint a sorozatgyártott glóriák. Erről a regényről nem írni kell, hanem olvasni és érteni. Amikor elkezdtem Molyra idézeteket gyűjteni a könyvből, rá kellett jönnöm, hogy legszívesebben az egész könyvet kiidézném és megosztanám a világgal. (Aztán mégis visszafogtam magam, mert hát szerzői jogok, miegymás, nem úgy van az, hogy csak itt kiidézek több, mint kétszáz oldalt egy huzamban.)
Beszédes a fülszöveg, beszéljünk hát róla: itt van Papváros a maga teljes valójában, ahol "mindent szabad, de a demokráciát senki nem kérdőjelezheti meg". És itt van a városnak, vezetőségének és társadalmának minden problémája a himbilimbusz-mutogatóktól kezdve az absztrakt cirkuszon és az éhező menekültáradaton át a Megváltónak épített leszállópályáig, ami legalább olyan funkcióval bír, mint egy focipálya csapat nélkül. Azt persze már Csabagyöngye óta tudjuk, hogy a focizáshoz "Kell egy csapat!", na de mi a helyzet a megváltással? Ahhoz is kell Megváltó? S ha ő nem érkezik meg, hát mit tehet itt egy ló?
Talán kissé túlzásba estem az intertextualitással, mégis úgy érzem, illenek a regényhez a mondataim. Ahogy a fenti két utalást is csak a "beavatottak" értik (meg akik rákattintanak a linkekre, nem vagyok én szőrösszívű :D), úgy Kal Pintér Mihály kötetét is csak azok fogják, akik képesek olvasni a sorok között: mert szatíra ez valóban, és olvasás közben az ember gyakran azon kapja magát, hogy a homlokára csapva felkiált: látom én, hogy mit tettél itt! És magában cinkosan összekacsint a szerzővel, ahogy a legjobb barátok szoktak, mikor fél szóból is ugyanarra gondolnak. Az olvasó először furcsállhatja a regény epizodikusságát, de a vissza-visszatérő szereplőknek köszönhetően követhető marad a cselekmény, ráadásul mégiscsak van itt egy elejétől a végéig futó gondolat, amelyet csak az utolsó oldalakon ismer fel az ember, de akkor rendesen beléhasít... és mosolyog, mert tudja, hogy éppen erre a fordulatra volt szüksége ahhoz, hogy teljesen megelégedve csukja be a kötetet.
A stílus fenomenális, vannak itt szóviccek és fekete humor bőven, és már az első pár fejezet után felismertem, hogy a Monty Pythonra emlékeztet a könyv, amihez valóban méltóvá is vált a szerző. Olvasás közben csak úgy repült az idő, faltam az oldalakat és közben megállás nélkül jól szórakoztam. Volt olyan részlet, amin annyira nevettem, hogy azonnal felolvastam másoknak is, aztán együtt nevettünk tovább a futószalagról potyogó, fluoreszkáló műanyag-glóriákon.
Elsősorban azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik kedvelik a fekete humort és a szatírákat, nem félnek átlátni a szitán és olvasni a sorok között, vagy csak szeretnének egyszerűen nagyon jól szórakozni. Egyetlen dolgot sajnáltam csak: olyan hamar elsuhant az a kétszáz oldal, hogy szomorúan döbbentem rá, hogy nincs tovább, hiszen szívesen olvastam volna többet belőle. Ez a kifordítottság persze így volt kerek. Végszónak csak legyen elég annyi: "Majd jövök. Talán."
KÖSZÖNÖM A KÖNYVET AZ ATHENAEUM KIADÓNAK!
A montázshoz felhasznált képek forrása: angyal; filmjelenet; könyvborító és leszállópálya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése