2017. január 22.

Neil Gaiman: Amerikai ​istenek

"Az emberek hisznek, gondolta Árnyék. Az emberek ilyenek. Hisznek. És nem vállalnak felelősséget a hitükért: a világra hívnak bizonyos dolgokat, de nem bíznak hitük teremtményeiben. Benépesítik a sötétséget – kísértetekkel, istenekkel, elektronokkal, mesékkel. Az emberek álmodnak és hisznek: és a hit, a sziklaszilárd hit az, ami miatt a dolgok megtörténnek."

INFORMÁCIÓK
Eredeti cím: American Gods
Kiadó: Agave Könyvek
Megjelenés: 2012
Oldalak száma: 648
Nyelv: magyar
Fordító: Juhász Viktor
Kötéstípus: puhatáblás
ISBN: 9786155049705
RENDELD MEG ITT!

FÜLSZÖVEG
Árnyék három évet töltött börtönben, közben mindvégig csak azt a pillanatot várta, amikor végre hazatérhet szeretett feleségéhez, hogy együtt új életet kezdjenek. De mielőtt találkozhatnának, szabadulása előtt néhány nappal a felesége autóbaleset áldozata lesz. Árnyék élete romokban hever, és ekkor a sors egy különös idegennel hozza össze, aki Szerda néven mutatkozik be, és furcsa módon sokkal többet tud róla, mint ő saját magáról. Szerda munkát ajánl neki, és miközben az események egyre váratlanabb fordulatokat vesznek, Árnyék kénytelen lesz megtanulni, hogy a múlt sohasem hal meg igazából. Mindenkinek, még az ő szeretett Laurájának is voltak titkai, és az álmok, mesék, legendák sokkal valóságosabbak, mint azt korábban gondolta volna. Árnyék számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mindennapi élet nyugodt felszíne alatt különös vihar tombol. Egy háború, amelynek tétje nem más, mint Amerika lelke. Egy háború, amelynek Árnyék hirtelen a kellős közepén találja magát.

VÉLEMÉNYEM
Az Amerikai istenekkel akkor futottam össze először, amikor a 2017-es filmadaptációk kihívásához kerestem anyagot. Neil Gaiman persze korábban sem volt ismeretlen a számomra: bár a Csillagport egyelőre csak filmként láttam, a testvérem révén meggyőződhettem a könyv minőségéről is. Amikor a könyvtárból beállított az Amerikai istenekkel ("Ez volt az egyetlen Gaiman könyv a polcon, szerencsénk van! Általában az összes ki van véve!"), nem volt kérdés, mi lesz az első olvasnivalóm a túlélt államvizsga és a felvételi feszültségének levezetésére.

Feszültséget mondtam volna? Ó, abból a regényben is akad bőven, de ne szaladjunk ennyire előre! Két napja fejeztem be a könyvet, és azóta is próbálom megragadni azt a megannyi gondolatot, ami kering róla a fejemben. Első Gaiman-élmény, hm, lássuk, mi írná le legjobban? Szürrealitás, eklektikusság, olvasztótégely. Utóbbi legalább annyira jellemző a kötetre, mint a kontinensre, amelyről címét kapta. A fülszövegnél többet nem szeretnék elárulni a cselekményről, azt az egyet kivéve, hogy amerikai istenek alatt valójában kikre is kell gondolnunk, mert ez esetünkben semmit sem von le az élményből.

Itt van tehát Árnyék, aki három év után megözvegyülve lép ki a börtön kapuján, és fogalma sincs, hogy a rejtélyesen felbukkanó, és legalább ennyire titokzatos munkát ajánló Szerda úr valójában kicsoda, és kikkel fog még akarva-akaratlanul megismerkedni. Gaiman nyomán ugyanis az Észak-Amerikát benépesítő emberek mind magukkal hozták isteneiket az óvilágból, legyen az Afrika, Európa vagy Ázsia földjén. A norvég panteon alakjait ugyanúgy megtalálhatjuk itt, mint az egyiptomi vagy hindu isteneket - ők azonban az idő előrehaladtával szinte teljesen feledésbe merültek, miközben új istenek (az internet, média, sztrádák képviselői) jelentek meg ezen az istentelen kontinensen. Elgondolkodtató téma ez, mert gondoljunk csak bele: hány órát áldoztunk már életünkből a tévé vagy a számítógép oltárán? Valószínűleg többet, mint amennyit bevallunk. Bár a regény eklektikáját többek közt épp a mitológiák keveredése adta, nagy izgalommal próbáltam előre kitalálni, vajon épp melyik istenséggel állunk szemben - mondanom sem kell, általában sikertelenül, és nem feltétlenül az angol nevek lefordítása miatt.

Furcsa hangulatú regény ez: a cselekményt rövid novellák szakítják meg, amik általában azokról szólnak, akik magukkal hurcolták az isteneiket új hazájukba, de a napjainkban tengődő istenségekkel is szembetalálhatjuk magunkat. Ezeket a történelmi beszúrásokat egyébként nagyon kedveltem, még akkor is, ha néha egészen távolra tereltek az eredeti történettől, vagy egy izgalmas pillanatban vágták el az eseményeket. Amekkora káosznak tűnt a regény olvasás közben (ennyi információ között nem könnyű kiigazodni, és mindent a helyére illeszteni), legalább annyira láncoltak magukhoz a betűk, a szereplők, a mágia, ami a lapok közül áradt. Szerettem, hogy Árnyék megtanult igazán élni, még akkor is, ha szembesülnie kellett a halállal ahhoz, hogy ez megtörténjen. Szerettem az útszéli látványosságokat, főleg a Sziklára Épült Házat, Lakeside városát, szerettem, hogy bejárhattam Amerikát, amelyet egyébként is tucatnyi filmből és regényből ismerhetünk meg - és biztos vagyok benne, hogy csak most kerültem igazán közel hozzá, éppen egy brit szerző tollából, bár addig nem lesz kristálytiszta képem róla, míg személyesen el nem látogatok oda.

A kötetből egyébként sikerült a 10. jubileum alkalmából kiadott példányt kifognom, ami lényegesen bővebb elődjénél, de ahogy az internetes közösségből leszűrtem, főbb változtatások nincsenek az első kiadáshoz képest. Magát az információt is csak azért tartottam fontosnak megjegyezni, hogy senkit ne érjen meglepetésként a kötet elejében szereplő előszó és bevezetés, vagy a végén a rövid interjú és kimaradt jelenet - aminek nagyon örültem, mert hiányoltam az ott megjelenő alakot a regényből.


Tulajdonképpen nem tudom, kinek ajánljam ezt a könyvet - leginkább mindenkinek, mert annyira sokszínű, hogy a legtöbben találni fogtok benne valamit, ami megragadja a gondolataitokat. Ha ez mégsem fordulna elő (nyilván erre is akad példa), még mindig ott van Gaiman többi regénye, ő ugyanis legalább olyan sokoldalú, mint az általa lefestett amerikai istenségek. Ha otthonosan mozogtok az urban fantasy köreiben és szeretitek a különböző mitológiákat, valószínűleg tetszeni fog ez a regény - garantálni azonban semmit sem tudok, a szemfényvesztés eszközeivel pedig nincs kedvem élni, bár elég jó tippeket kaptam hozzá Szerda úrtól. Útravalóul - tőlem szokatlan módon - álljon itt az egyik kedvenc idézetem a könyvből:
Egy mese lényegét azzal lehet a legjobban elmondani, ha elmeséljük. Értik? Ha egy történetről akarunk beszélni, akkor éppen elmeséljük azt. Ez kötéltánc és álom is egyben. Minél részletesebb a térkép, annál jobban emlékeztet magára a tájra. A létező legrészletesebb térkép maga a táj, ezért térképnek tökéletesen pontos és teljességgel haszontalan lenne.
A mese az a térkép, ami a táj.
Ezt ne feledjék.
Értékelésem: 10/10


A képek forrása:
- Thunderbird by DanielGovar (Deviantart)
- Horus and Easter by MMeridian (Deviantart)
- Ameri Gods: Zorya Polunochnaya by luilouie (Deviantart)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése